Kevés toleránsabb embert ismerek, mint a barátnőmet. Teljesen laza, felőle aztán tényleg bárki azt tesz, amit akar, őt nemigen hozza ki semmi a sodrából.

Barátnőm nem vallásos, a gyereküket meg se keresztelték. Amikor a gyerek iskolába ment, mégis hittanra íratta be, két okból kifolyólag. Az egyik a széles látóköréből adódott - úgy gondolta, a biblia ismerete hozzátartozik az alapműveltséghez, a másik meg prózai - oda jártak a gyereke barátai, a gyerek is így akarta.

Aztán, mert ugye nemcsak a rossz példa ragadós, ez a nem vallásos családban felnövő gyerek (kis kilencévesről beszélek), elhatározta, hogy szeretne elsőáldozó lenni, éppúgy, mint a többi haver. Igaz, ezt kicsit megkésve döntötte el, de mégis, eldöntötte. Az anyuka, mint már említettem, szuper széles látókörű, elkezdte őt vasárnapi misékre hordani. Sőt, még a péntek délutáni foglalkozásra is elküldte egy rokon nagylánnyal (ahová mi szeptember óta nem jutottunk el). Hát ez volt a baj.

A foglalkozást vezető pap amikor meglátta, hogy a gyerek kevés misén vett részt, (értsd: kevés begyűjtött aláírást tudott felmutatni), bepipult, megijesztgette, hogy pokolra jut az anyjával egyetemben, mert hanyagolják a vasárnapi miséket, és ott fognak égni az idők végezetéig.

Hát könyörgök, micsoda ember az ilyen? Nem örülni kéne, hogy egy újabb kis lelket tudhat majd a katolikus egyház a magáénak? Ez az ember pap, aki elméletileg az emberek lelki támasza, aki vigaszt, tanácsot ad? Ezt tiszteljük? Akinek csak a rohadt aláírások a fontosak és az orránál tovább nem lát? Mert persze lehetne mondani, hogy a kisfiú is megmagyarázhatta volna a bizonyítványát, de azért ha elképzeljük a szitut, világos, hogy a gyerekeknek a pap kirohanásával szemben nemigen volt se esélye, se lehetősége, se bátorsága. Így csak bőgve hazament, rettegve, hogy anyukája és ő a pokolba kerülnek.

És akkor most mi, "rendesen" megkeresztelt, bégető tömeggel menetelő többiek, nyugodt lekiismerettel elmegyünk majd az elsőáldozásra, amin majd ez a kisfiú lehet, hogy nem vehet részt. És senki sem fog merni beszólni a papnak, hogy nézzen már kicsit magába, hogy ne csak a felszín alapján ítéljen. Mert mindenki a saját kisgyereke elsőáldozásán fog aggódni. Fuj.