Szily László Beírás című könyvének alcíme Iskolai túlélőkalauz apáknak. Szerintem kevés apa olvas szívesen iskolákról, gyereknevelésről könyveket, az inkább az anyák műfaja. Ők szoktak ezeken a dolgokon agyalni, a férfiak általában lazán legyintenek a témval kapcsolatban. Pedig ez a könyv jó. Vicces. Hangosan lehet röhögni rajta. Két okból is: mert annyira úgy van az életben, ahogy a könyvben leírták, meg hát az író stílusán is.

Ha már a stílusnál tartok, akkor azt azért el kell mondanom, hogy finomabb lelkűek bele se kezdjenek, mert nem mindenki gyomra veszi be ezt a fajta szöveget. Nem buta vagy primitív, de semmi esetre sem olyan szöveg, amilyennel mondjuk új ismerősöket szeretnének elkápráztatni.

De nekem ez a stílus bejött, az itt-ott előbukkanó "fing" meg "dugás" meg "szar" engem nem borított ki, annál jobban tetszett viszont, amikor humorosakat mondott, főleg olyankor, amikor nem számítottam rá.

A könyv egy apateszttel indít, amiben mindenki letesztelheti magát, neki való-e a könyv. Terémészetesen  igen. Akiknek még nincs gyereke, annak azért, hogy röhöghessen a többi szerencsétlen szülőn és még évekig boldog gyerektelen maradhasson, akinek már van, de még nem iskoláskorú, annak azért, hogy legalább valami halvány elképzelése legyen róla, mi vár majd rá, akinek már van iskolás gyereke, annak azért, hogy némelyik fejezetnél kiégetten bólogasson, de közben kicsit megmelegedjen a szíve tája, hogy nem csak neki szar az életben.

Mint két iskolás gyerek anyja azt mondom, hogy az író, Szily László, nagyon is tudja, miről beszél.

Nagyjából két éve vettem ezt a könyvet, el is olvastam, de két évvel ezelőtt még csak kezdő voltam a témában  egy másodikossal és egy ovissal. Így sok minden a könyvből számomra is csak fikció volt. Most, hogy nagytakarításkor a kezembe akadt és az iskolakezdés alkalmából újra elovastam, jókat szórakoztam, de kicsit el is borzadtam. Pont úgy, ahogy az első fejezetben írják. Bólogattam, bizony-bizony, így van ez.  Hiába mosolyogtam akkoriban, hogy "Dehogyis, velünk ilyesmi nem fog megtörténni". De bizony hogy igen.

A könyv külön fejezetekben foglalkozik az iskolával kapcsolatos dolgokkal, mint pl. beíratás, osztálykirándulás, tanárok, szülői értekezlet, lecke, tanárok, különórák.

Idézek egy nagyon elevenbe vágót a különórákkal kapcsolatban:

"Nyomorult gyerekeket annyira befogja a magyar iskolarendszer, hogy nyugodtan számolhatsz azzal, hogy azokon  a napokon, amikor bármilyen különórája vagy edzése van délután, annyi szabadideje sem lesz, hogy lejátsszon veled egy parti kő-papír-ollót. A délután közepén érkeznek haza a suliból, ha ehhez hozzáadod az egyórás edzés összesen másfél-két óráját, plusz azt a másfél-kettőt, amit tanulással és leckeírással kell töltenie, már el is jött a lefekvés ideje."

És milyen igaza van! Pedig amikor a nagyobbik gyerekem iskolába ment, akkor teljesen határozottam kijelentettem, hogy SEMMIFÉLE különórára nem fog járni. De hát kezdett görbülni a háta, így lett egy gyógytorna. Ehhez másodikban kitalálta, hogy karatéra szeretne járni. Hát járjon, az sport, mozogni kell, ő akarja. Meg a rajziskola, amit az elején azért bevallom, hogy én nyomtam, de csak mert láttam, mennyire imád rajzolni, és igazam is volt, mert mára az a tragédia, ha elmarad a rajz. Na ebből a semmiből lett harmadikra maga a pokol. A heti 2 óra karateedzéshez és a rajziskolához lett még 2 foci és 2 angol is.

Szily ezt így írja: "A helyes - és a gyerek érdekeit szem előtt tartó - viselkedés az első osztály elején az, hogy bármilyen hasonló felvetésre kidagadó nyaki erekkel üvölts egy tajtékzó NEM-et: Így pár héten belül csak 3 délutáni órára fog járni 6-8 helyett, hiszen

ha nem akarjuk, tyúkmellű közmunkás legyen belőle, akkor nyelvet tanulni meg sportolni úgyis kell neki, egyfajta kézműves foglalkozás meg alap, különben beleszorul a kreativitás, amitől akkorára nő a feje, mint a szomszédék nápolyi masztiffjának."

Szóval megmondta előre.

Szily hozzáállása is nagyon tetszik. Nem azt tanácsolja az apáknak, hogy húzzák ki magukat a dologból, hanem igenis, a részvételre buzdítja őket, hogy használjíák ki a lehetőséget, ha már úgy is kötelező a dolog. "Az iskola, tök komolyan mondom, a maga módján igen vicces hely, főleg így másodjára, felnőttként."

Úgyhogy, kezdődik az iskola, tessék csak beszerezni a könyvet, felkészülni! Hátha... megúszunk pár dolgot.

Megint Szilyvel szólva: "Jó rettegést és vidám túlélést mindnekinek!"