A múltkor elmeséltem, hogy számomra fontos, hogy olvasson a gyerekem, sőt, élvezze is. Így vannak ezzel a magyartanárok is, ők is ugyanezt akarják, habár számukra az élvezeti faktor annyira nem számít.

Igen, a kötelező olvasmányok következnek. A fiam még csak harmadikos, de már adtak nekünk egyet, amit egész komolyan kell feldolgozni. Azért a többes szám, mert egy ilyen komoly munkára szerintem egy alsó tagozatos kisgyerek segítség nélkül még nem képes (legalábbis az enyém biztos nem). Minimálisan a könyv olvasását be kellett ütemezni, hogy a deadline-ig győzze, és az egyes fejezetek után közösen átnéztünk minden fejezethez tartozó feladatlapot, nehogy kimaradjon valami, vagy az esetleges hibákat kijavítsuk. Röviden, megint a szülő is kapott leckét.

Az első kifogásom a kötelező jelleggel van. Ami muszáj, azt senki se fogja örömmel csinálni. Hiába ad a tanító néni tök jóindulatúan szuper könyvet, amit egyéként, mielőtt kötelező lett volna, már többször felolvastunk. Feladatlappal és deadline-nal erre a könyvre is haragudtunk. Pedig szegény könyv nem tehet semmiről.

Én ezt nem igazán értem. Mit akarunk elérni ebben az iskolarendszerben? Azt, hogy a gyerekek olvassanak, ráadásul önként és szívesen, vagy meg akarunk velük ismertetni bizonyos műveket? Mert ez két teljesen különböző dolog. Irodalomórán nyugodtan tanítsák meg velük részletesen a Pál utcai fiúkat, az Egri csillagokat és társaikat. Szerintem is fontos, hogy ismerjék ezeket a műveket. De azért nem történik tragédia, ha nem olvassák el az első betűtől az utolsóig. Ha elolvasnak belőlük elég JÓL MEGVÁLASZTOTT részletet, az akár a könyv olvasását is kiválthatja, mégis elmondhatják, hogy ismerik a művet. Elképzelhető, hogy az irodalomtanításban is elmondható, nemcsak a divatban, hogy a kevesebb néha több. A rengeteg felsorolt, felületesen megtanított író a gyerekek 90 százalékának felesleges. Bemagolják az órára és utána elfelejtik.  Akiket meg majd érdekel, azok úgyis utánanéznek, ha még marad rá erejük ebben az iskolarendszerben.

Ha meg azt szeretnénk elérni, hogy élvezzék az olvasást, akkor miért nem választhatják ki maguk, hogy mit olvassanak? Működhetne így is. Barátnőm fia csak azt a feladatot kapja, hogy olvasson valamit, aztán azt hozza el és mutassa be. Ha egy osztályban az összes gyerek elolvas valamit és elmesélik egymásnak, akkor valószínű, hogy másoknak is megtetszik a bemutatott történet. És erre a magyaróra elég jó platform, ugyanis nem hiszem, hogy az olvasó gyerekek egyébként a nagyszünetben könyves élményeikkel dicsekednek (mivel már úgyis utálnak olvasni, mert a kötelezőket rágják.)

Nem azt mondom ezzel, hogy ne olvassanak Pál utcai fiúkat. Olvassák el azt is, de akkor ne csak úgy vágják hozzájuk feladatként, hanem dolgozzanak vele közösen. Annak idején, amikor én voltam ötödikes, nekünk minden péntekre el kellett olvasni egy fejezetet belőle, és a pénteki magyaróra részeként közösen megbeszéltük. Így szinte mindenki elolvasta, mert a tempó győzhető volt és ciki volt, ha valaki nem tudott hozzászólni. Lehetne így is.