Terhestornából is csak a legjobbat!

safe-pregnancy-exercises.jpg

Nagyon helyes módon, egyre több leendő anyuka tartja fontosnak a szülésre való felkészülést. Ha megkérdezzük a nagymamánkat, ő csak mosolyogva fogja a fejét csóválni, ő még felkészítés nélkül is tudott terhes lenni, és meg is tudta szülni a gyerekeit. De ezek a mai fiatalok! Terhestornára, kismamajógára, terhesúszásra járnak, és még ki bírja követni, mi mindenféle felkészítésre.

cviceni-pro-tehotne.jpg

Jó dolog is ez, mindenki kiválaszthatja azt, ami hozzá a legközelebb áll, ahol a legkomfortosabban érzi magát. Meg aztán ami anyagilag belefér, mert ott is van mindenféle, különben is, annyi mindenre kell a pénzt költeni terhesen. Vanak a vitaminok, a terhesruhák, az ember készülődik a babára, sok-sok mindent kell beszerezni. Aztán a leendő babának pedig majd mindenből a legjobbat akarja az ember adni. És ez így marad később is. Inkább saját magától vonja meg az új cipőt, felsőt, kabátot, mert a gyerek kinőtte az övét, és különben is, most épp akciós és cuki és olyan édes lesz benne...Szóval megadunk mindent. Mindenből a lehető legjobbat. Cipőből szupináltat, ruhából divatosat, csakis organikus gyapotból készültet, kajából természetesen bio minőséget.

De miért csak a szüléssel kezdődik ez a megszállottság? A szülés előtt, a terhességnél még miért nem ennyire körültekintő az anyuka? Miért a szimpátia a fő faktor a felkészítés kiválasztásában?

A terhestornánál a legfontosabb faktor a hozzáértés, a szakmai háttér. Okleveles terhestorna-oktatói tanfolyamot csak okleveles szülésznő végezhet el, és ez így egyben máris garancia a minőségre. Egy szülésznő tudni fogja, milyen gyakorlatot hányadik héttől megengedett/ajánlott végezni, mit tilos, de valószínűleg több mindenben tanácsot is tud adni. El tudja mondani, mi várja majd az ember lányát a szülőszobán, mire számítson a szülés után. Saját tapasztalatból tudom, ha felkészülten megy az ember szülni, tudja, mi vár rá, sokkal könnyebben fogja venni az akadályokat.

Ezek a mindenféle kismamajógák, úszások, szeánszok, anyák leszünk klubok ezt a szakmai hátteret nem adják meg. Tisztelet a kivételnek, de sok olyan kismamacsoport van, ahol valaki fellelkesül a saját terhességén, kicsit utánaolvas a dolgoknak és beindít egy hasonló kezdeményezést. Az lehet, hogy a többi terhesnél informáltabb, de azért ez még messze van az igazi szakmai ismeretektől, nem beszélve arról, hogy egy terhességnél olyan nagy a komplikáció esélye. Melyik tudatos anyuka mer bevállalni egy nem hozzáértő által vezetett tornaórát, legyen az bármilyen kíméletes?

Már a terhességnél törekedjünk a minőségre, és ne elégedjünk meg annyival, hogy járunk tornázni! Nézzünk alaposan utána, ki vezeti a tornát! Elvégre itt, ha rosszul sülnek el a dolgok, nem intézhetjük el egy vállvonogatással. Itt életről van szó. Már itt adjuk meg a gyerekünknek a legjobbat!